Verizon vs. AT&T – ki nyeri a gigászok csatáját?

att-vs-verizon.pngAz USA legnagyobb vezeték nélküli szolgáltatója, a Verizon májusban bejelentette, hogy megvásárolja az egyik legrégebbi digitális médiavállalkozást, az AOL-t (America Online), amelynek egykor magam is előfizetője voltam. Ezzel pedig a webes és mobil videószolgáltatások terén átveszi a piacvezető helyet. A 4,4 milliárd dolláros akvizíció rámutat arra, hogy az óriáscég a digitális tartalom bővülésében látja a jövőt. Ez nagymértékben eltér a rivális AT&T elképzeléseitől. A texasi cég ugyanis az USA legnagyobb műholdas vállalatát, a DirecTV-t kívánja felvásárolni, ami az ország legnagyobb televíziós műsorszóró társaságának létrejöttét eredményezné.

A kevésszereplős amerikai távközlési piac szolgáltatói számára a növekedést és piacbővítést a folyamatos fejlesztések mellett elsősorban a nagyobb méretű összeolvadások és akvizíciók jelentik, amelyekre folyamatosan láthatunk példákat. Az utóbbi hónapokban az amerikai piacot egyrészt az AT&T, másrészt a Verizon bejelentése rengette meg, de a Comcast is áhítozott a Time Warner Cable-re, amire végül versenyjogi aggályok miatt nem tehette rá a kezét. Azonban a két legnagyobb amerikai távközlési szolgáltató növekedése is tartogat érdekességeket. Mit érdemes tudni a két akvizícióról?

Azáltal, hogy a Verizon megvásárolja az AOL-t, elsősorban a reklám és a mobil videó területén tud erősíteni. Bár a cég 6 millió háztartás számára nyújt hagyományos televíziós szolgáltatást, ezek száma az akvizícióval nem bővülne, azonban a felhasználók számára elérhető videós tartalmak köre igen. A felvásárlás olyan sikeres weboldalak megszerzését jelenti, mint a Huffington Post, a TechCrunch vagy az Engadget.

Ami viszont még fontosabb, hogy a Verizon ráteheti a kezét az AOL rendkívül fejlett és jövedelmező reklámtechnológiájára. Bár egyre több felhasználó használja mobilját videók nézésére, a vezeték nélküli szolgáltatók az árverseny miatt nem voltak képesek ebből megfelelő bevétel-növekedést elérni. Az AOL azonban komoly versenyelőnyt jelenthet a Verizon számára ezen a téren, ugyanis plusz bevételhez juthat a hirdetők révén, akik szívesen forgatják meg a pénzt egy havi 200 millió látogatót számláló, pontos célzású online platformban.

A Verizon tehát meglátta azt a lehetőséget, amelynek köszönhetően a mobiltelefon-használat terjedésének lelassulása közepette is jelentős mértékben képes felgyorsítani növekedését.

Bár az AT&T és a DirecTV 48,5 milliárd dollár értékű akvizícióját körbelengték aggályos versenyjogi kérdések, az ügy nyárra lezárulni látszik, amely után az AT&T az elsőszámú hagyományos tévészolgáltatónak nevezheti magát. Az AT&T 6 millió háztartást számláló triple-play (TV, telefon, vezetékes internet) felhasználói köréhez hozzáadva DirecTV 20 millió háztartását a telekom cég 26 millió otthonban fog tudni videószolgáltatást nyújtani.

Ami viszont még fontosabb, hogy a vezetéken szolgáltatott internet-telefon-tévé hármashoz a vezeték nélküli szolgáltatás is párosul, további utakat nyitva meg a mobilszolgáltatásai előtt. Bár az AT&T-nek már van lehetősége bizonyos videószolgáltatásokat mobilra is kiterjeszteni, ahhoz, hogy bővíteni tudja őket, meg kell állapodnia a tartalomgyártókkal- és szolgáltatókkal, amihez akár a DirecTV megszerzése is nagymértékben hozzájárulhat.

Bár mindkét óriáscég elsősorban a videószolgáltatásokban látja a növekedési lehetőséget, a két társaság egyelőre különböző irányokban terjeszkedik, és rendkívül érdekes lesz figyelemmel követni, hogy a felvásárlások lezárta után melyikük képes jobban kihasználni a saját előnyét: a Verizon a személyre szabott reklámokat beépítő, bárhol elérhető mobil streaming szolgáltatását vagy az AT&T szélesebb körben nyújtott, hagyományosabb szolgáltatáscsomagját. Ugyanis az egyre kevesebb szereplős európai távközlési piac is sokat tanulhat a tengerentúli tapasztalatokból.

Lévay Örs